INTÉZKEDÉSI TERV A JÁRVÁNYÜGYI HELYZET ALATT ALKALMAZANDÓ INTÉZMÉNYI ELJÁRÁSRENDRŐL

 

Határtalanul  élménybeszámoló

Utolsó frissítés:

2026-02-25 13:00

Szeretettel köszöntjük!
2119 Pécel, Kossuth tér 7. — 06-28-547-300 — szekai@szerzsebet.edu.hu

OM azonosító: 032392

Adószám: 19186821-2-13

Jelentkezési lehetőség a beszélgetésre a leendő elsősök szüleinek:

A motivációs levél a beiskolazas@szekai.eu
címre küldhető.

Felhívás

„Minden összefügg mindennel, és mi, emberi lények mindannyian testvérként egybekapcsolódunk egy csodálatos zarándoklásban. Összeköt bennünket az a szeretet, amellyel Isten szereti minden teremtményét, és amely minket is egybeköt – gyengéd szeretettel – napfivérrel, holdnővérrel, folyófivérrel és földanyával”. Ferenc pápa (LS 92)

Egyházmegyei Teremtésvédelmi Versenyt hirdetünk a péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda szervezésében, ahol a diákok játékos formában mélyülhetnek el a teremtett világ szépségeiben és sajátíthatják el védelmének fontosságát.

Ez a rendezvény nem csupán verseny, hanem lehetőség a közös gondolkodásra, hitünk és felelősségünk megélésére, valamint az egymástól való tanulásra. A verseny során három izgalmas fordulóban járjuk körül a teremtésvédelem kérdését.

A verseny kiírása

2026. március 1-6- ig

Sítábor

Síszünet - 2026. március 2-3.

2026. március 7.

II. Előkészítő foglalkozás a leendő elsősöknek 

(tolltartót és tornacipőt hozzanak magukkal)

+

A motivációs levél a beiskolazas@szekai.eu címre küldhető.

2026. március 13.

1848. március 15-ei ünnepi megemlékezés

(egyenruha + kokárda)

2026. március 19.

Internetes támadási formák

Kelemen György előadása

2026. március 21.

III. Előkészítő foglalkozás a leendő elsősöknek

2026. március 23. 14 óra

Iskolai szövegértés verseny alsósoknak 

2026. március 24. 14 óra

Iskolai helyesírás verseny alsósoknak

2026. március 25.

Nagyböjti rekollekciós nap

2026. március 28-április 12.

Tavaszi szünet

2026. március 27. - Tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap

2026. április 13. - Tavaszi szünet utáni első tanítási nap

Mária Rádió - Pásztorjáték

Valóban megszületett!

Már elérhető a Mária Rádión a gyerekek betlehemes játéka.

A hanganyag meghallgatható:

Az alábbi linken is hozzáférhető:

https://hangtar.mariaradio.hu/pasztorjatek


Határtalanul élménybeszámoló

Az étkezési díjak változnak 2025. szeptember 1-től!

Óvodai 3-szori étkezés:  1278.-Ft

Iskolai ebéd:   837.-Ft
Iskolai 3-szori étkezés:  1295.-Ft

A diétás étkezőknek a fenti összeg kiegészül 180.-Ft csomagolási költséggel.

Szent Erzsébet Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18661019-1-13

2119 PÉCEL KOSSUTH TÉR 7.

Tisztelt Szülők!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy bankszámlaszámunk 2025. május 1-től megváltozik. Kérjük, hogy az étkezési számlákat a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
CIB Banknál vezetett 10700220-75730352-51200002 sz. számlájára utalják.

Az étkezés megrendelése, számlázása és nyilvántartása továbbra is a Menza Pure szoftver alkalmazásával történik.

Üdvözlettel

Gazdasági Iroda

A GYEREKEK TUDATOS OKOSESZKÖZ-HASZNÁLATA MÍTOSZ - GYEREKJOGFESZT ÉS KONFERENCIA VÁCON
2024. október 10.

Bővebben ...

A testnevelés óra alóli felmentési kérelem letölthető nyomtatványa

Fontos információ!
Menza info

Üdvözöllek Benneteket a „HISZEK NEKED” egyesület részéről!

Mi vagyunk azok a pszichológusok és művészet terapeuták, akik már 2017 áprilisától jelen vagyunk az iskoláitokban, ahol a diákok önismereti tréningjeit szervezzük és bonyolítjuk, pedagógus és szülői konzultációkat, illetve pedagógus tréningeket vagy pedagógus akkreditált továbbképzést tartunk.

Nehéz idők járnak, de mi most is szeretettel gondolunk Rátok, és felkészültünk arra, hogy a jelen krízishelyzet idején segíthessünk Nektek. Diákoknak, Pedagógusoknak, Szülőknek!

Elhisszük, hogy most különösen nehéz Nektek. Hívjatok, hogy segíthessünk!

Szeretettel, Bíró Délia, a HISZEK NEKED EGYESÜLET elnöke

Bíró Délia, pszichológus: 06 30/778/1271

Szülői igazolás a hiányzásokhoz

Letölthető

.

https://legjobbiskola.hu/instit_details/instit_details.php?i=100032392001

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS

 

2019.

.

.

6. osztály - SZÖVEGÉRTÉS

 

Országos átlag: 1499

Mi átlagunk: 1590

Városi általános iskolák: 1481

 

MATEMATIKA

 

Országos átlag: 1495

Mi átlagunk: 1558

Városi általános iskolák: 1476

 

 

 

8. osztály - SZÖVEGÉRTÉS

 

Országos átlag: 1608

Mi átlagunk: 1749

Városi általános iskolák: 1583

 

MATEMATIKA

 

Országos átlag: 1624

Mi átlagunk: 1828

Városi általános iskolák: 1599

.


Menza-Pure

Belépés az Étkezés nyilvántartó programba


Gyermekvédelem

Csengetési rend

1. 8:00- 8:45
2. 9:00 - 9:45
3. 10:00 - 10:45
4. 11:00 - 11:45
5. 12:00 - 12:45
6. 13:00 - 13:45
7. 14:00 - 14:45

Iskola egészségügyi szolgálat

Iskolaorvos:
Dr. Perlaki Mónika

Orvosi szűrővizsgálatok csütörtöki napokon
8:00 – 11:00-ig

Iskolavédőnő
Fogadóóra:
pénteken 8:00 – 11:00-ig


Egyenruha gyűjtés

Várjuk a kinőtt egyenruhákat (blúzok, ingek, szoknyák és nadrágok) az igazgatói irodába, hogy továbbadhassuk azoknak, akiknek nem sikerült beszerezniük.

 

Design by TigiArt